fbpx

Steak Cookoff Association bemutatása

A nemzetközi Steak Cookoff Association (SCA) célja a versenyszerű steaksütés, avagy a “Steak Cookoff” sportágának építése.
Az SCA mind a versenycsapatoknak, mind a rendezvényszervezőknek segítséget nyújt egységes és érthető szabályok biztosításával az egyenlő versenyfeltételek megvalósításában.
Minden résztvevő szeret tisztában lenni a szabályokkal, tudni, hogy becsületes elbírálásra számíthat, a nyeremények garantáltak és, hogy egyenlő esélyekkel indul a győzelemért.
Ezen feltételeket biztosítja minden, az SCA által hitelesített versenyen az SCA kirendelt képviselője, azaz az “SCA Rep”.
Az “SCA Rep” képzett a nemzetközi steaksütési szabályok ismeretében, felügyeli a bírálás folyamatát és képviseli a résztvevők érdekeit a verseny végéig.

Az SCA-t 2013 végén Brett Gallaway és Ken Phillips alapította. Akkoriban, még csak csak 9 steak cookoff volt az Egyesült Államokban.
2014-ben az SCA 19 eseményt hitelesített, 2015-ben már 47 eseményt, ekkor már Európában és Kanadában is.
2016-ban 87, 2017-ben az SCA 116 eseményt hitelesített az Egyesült Államokban, Japánban, Kanadában, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztráliában.
2018-as év 180 rendezvényt hozott, immár Ausztriában, Olaszországban, Mexikóban, Svájcban, a Karibi-térségben és Új-Zélandon is.

Magyarországon – először idén – a Füstös Nyúl Kupa keretein belül kerül megrendezésre az SCA által hitelesített steaksütő verseny.
Az esemény a nemzetközi SCA bajnokságban pontszerző verseny és a győztese meghívást nyer a 2019 SCA World Championship amerikai döntőjébe.

Csatlakozz az izgalomhoz Te is versenyzőként vagy bíróként, és segítsd népszerűsíteni steaksütő versenyek sportját!

Javasolt tartalom